Dobozokká alakul a hársfai lak, hordjuk haza a kartonokat, számoljuk ki a könyvek térfogatát, osztjuk be nehézségi rendben, néhány vaskos próza mellé könnyű, levegős verstöltősúly, hogy a költöztetők ne szakítsák meg majd magukat, ha lapra szerelve szállítanak bútorokat papíralapú kortárs költőkkel.
A meleg, kötött ruhák, kérded, amiket hordunk a hurcolkodás előtti kutyahidegben, majd a könyvespolcon kötnek ki? Vagy dobozból eszünk, iszunk s lesz precíz kartonruhaleltár?
Ó, drágám, ha gardrób híján csinos életünk halmokban hever majd, és használatlan ruháink is a térre kihordtuk, hogy megússzunk néhány tömött csomagot, jusson eszedbe a vers a mindig nyitható dobozból:

Öltözetem téliesítve,
de szemednek tavaszi a fénye.
Ha átölelsz, mire levetkőzöm végre,
mert ruhára olyankor nincs szükség,
a szobába köszönt
a kezedből áradó nyári meleg.
Csókunkból még az ősz is kiújulhat,
és elhiszem, hogy a pillanat időgép:
minden évszak jön s megy teveled,
s a szemed mindig áfonyakék.

Furcsa, dupla nehezítés hát, belefogni új helybe új kutyástul, költözni a szokatlanba, szokásos sarkainkat feladva. Szifon a Hársfában veszi fel jól bejáratottnak hitt falkaszokásainkat, mi pedig megtanulunk kutyául lenni. Cél szerint az új lakásban minden és mindenki helyére kerül.

– – –
It is about selling our goods and living among paper boxes full of books – that’s all we have. Giving up old habits, leaving familiar corners and smells behind, preparing for new.