Ligeti vershármas


A délutánba függő felhőkép
alatt fűre fekszünk hárman,
Virág, Szifon, meg én.
Költészeti teljszabadságunkat
jól leképező városligeti
fák szélvitorlái
felénk feszülnek.
A felhők erővel haladnak
felettünk, bármelyik
percben előállhatnak
az esővel.
Erejük egyelőre
a magasban marad.
Ketten helyezkedünk
költőien a pokrócon,
miközben a fűre
hemperedő kutya
lesz maga a vers.
Nagyon mosolygunk
Szifonon, aki
versként jár-kel,
fekszik és dől
körülöttünk.
Kedvünk támad
feküdni és dőlni,
hogy együtt éljünk
a verssel, dehát
nevetésünkben
okos költészettel
gyorsan rájövünk:
csak a kétsoros
cím lehetünk.

A címmel a vers
teljes lesz.
Nagyon mosolyog
Szifon ránk vissza.
Hogy tudjuk
mi hárman,
hogy a vers végén
nem fog majd esni,
hanem szépen
egy új kezdődik,
ami már
az erdőt
rímeli.

***

It’s about our Saturday afternoon in the city park. Szifon is the poem, we are the title in two lines.

– – –

4 thoughts on “Ligeti vershármas

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s