Drágám, kapjuk össze magunkat, az esti sötétbe ugyan kutyák ugatnak, de mi leszünk azok mindenki fölött, akik a metsző hidegben is szabadba futtatják jószágukat. Nem ám kényelmes járda–póráz–eb szentháromságban húzkodják végig a lilásra fagyott terek széleire betonozott gyalogutakon, hogy a biztonságból épp csak le-letérve tudjon dolgot végezni, prüszkölni, keresni szippantást szuper kutyaszagnyomokon.

Drágám, én fáradt vagyok, de a kivetített horror megvár, a kanapé nem tud kihűlni az állandó panelhuszonötben, érzésre még több is lehet egy bolyhos takaróba gyűrve bámulni a köd elé lehúzott redőnylapot. Vegyük fel a sétaszerkót, nekem jöhet a barna bakancs, neked a szemedhez illő, kék sígatya, a fekete hosszúkabát, amit meg az esti harangszóhoz festettek meg, rám a sötétzöld három-az-egyben kapucnistul és füles sapka, mert hideg lesz, az nem kifejezés. A hideg megöli a rovarokat és a kedvet a szabadsághoz.

Angyalom, itt van Szifon piros villogója. Ha elengedjük a templomnál és szaladni fog, legalább látjuk, hova.

***
It’s about our evening walks in the cold: 4-5 layers of ski clothes, red bike lamp flashing on the black dog in the blue night.

– – –