Hiányos a tudásom róla. Magamról is hiányos. Tudtam én, hogy ilyen kötődés jöhet létre? Tudtam én, hogy ennyire fog hiányozni? Én hiányzom neki? Eszébe jutok? Van olyan, hogy eszébe jut bármi is? Álmodik velem? Mikor becsuktam az ajtót magam mögött, tudta, hogy messze megyek sokáig? Hiszi, hogy én jövök, mikor este csapódik a liftajtó?
Miért fontos ez?
Mert kötődtünk. Kanyarog a madzag liftajtón át, biztonsági kapun át, óceánon át.

Szifon, ez itt Indi, a golden doodle. Neki suttogom a reggeli kávénál, hogy van, aki vár. Neki dobom a labdát San Diegoban úgy, mintha a piros hatágút hajítanám az újpalotai templom árnyékában. Az ő teste melegíti a lábfejemet, mint a fejed a tenyeremet. Mondtam Indinek, hogy hamarosan megyek. Remélem, már te is tudod.

(Szifonnak, Zsoltnak, Indinek és Krisztának, akik túl jók hozzám.)