Zonder Szifon een Nederlandse stad

szifonov.blog_Hollandia

The Little One Pub, Eindhoven

Hasítunk Eindhoven mindenhol egységesen, simán bordó bringaútjain. Virágé fehér, enyém fekete dizájn. Vaskos, nehéz gépek ezek, mégis úgy megyünk velük kilométereket, mintha lábaink hosszabbításait hajtanánk. Virág biciklijén jól mutatna a rattan kutyakosár, benne Szifon szagolná a szelet orrhosszal előttünk, figyelmeztetne arra sétáltatott kutyákra, a tó mellett túl sokat gágogó szürke libákra vagy a minket közelről kerülő bringások érkezésére. Biztonságban lennénk a biciklin, mert Szifon ülne elöl.
Később ülünk a város legkisebb kocsmájának pöttöm utcateraszán, kezemben jó holland söröcske, Virág rosét fog nevetve. El vagyunk új érzéseinkkel telve, de mellénk a fa padra kis Szifon mégis csak remekül elférne. Nézné az előttünk szlalomozó embereket, vuffogná a csupa szőr mini kutyát, és persze övé lenne a hely már két kör után. Megnézné magának a sörre érkezőket, felvetett fejjel rögtön kiszagolná a mellénk telepedni vágyó, iszákos törzsvendégeket.

Este a sörök és borok után, ha csendesedni támad kedvünk, a Queen hotel barna-zöld szobájában, annak is hatalmas, puha franciaágyában együtt bámulnánk hárman a tévét, és persze megint Szifon aludna legelőször el, halk horkolásán kuncognánk kicsit.
– – –
It is about a mini trip in the Netherlands, Eindhoven without Szifon. If he had been there with us, he would have done… what?

Gyümölcsöző

Barackozás Szifonnal, ó, de jó is a fáról, közvetlenül a legsárgábbat leszakítani! A gyümölcslé ujjon futva csorog: felezünk. Fintorog az eb, ilyet sosem látott, pláne ízlelt. Szájába fogja vigyázva, Zsolti, néz rám, ez nem olyan, mint a táp, de finom, egynek jó lesz. Édes, finom, az állaga pépes. A döntés megszületik: evésre érett.
Jaj, egyben lenyelte! Hát persze, hiszen még kölök, nevetünk Virággal, minden élménye bőven hátravan! Barack, meggy, cseresznye, alma, kipróbálandó étkek tömkelege, és ezek még csak a gyümölcsök. Haj, sose jutunk a végére. Bizony, csak aztán túlzásba ne essünk a kóstolással, kutyagyomorba növény csak módjával való.
Szifon néz ránk, még nagyon kérne, a szemében az egész fa tükre elmerül. Rendben van hát, te kölök! Hisz nyaralunk, és már nyújtjuk az újabb darabkát, mert mi is falatoznánk még az érett barackokból.

– – –
Did you know that dogs love apricot? Or is it just Szifon? Look at his face. Addicted to yellow things.

Fesztiválfül

Fesztiválérzés Szifonnal: helyszín egy nyári istálló és a körbe hatalmas tanyaterület, jól elkap minket azon nyomban ott a közösségi technohevület. A zene stramm minimál, balatonoldali dombról lefelé ritmusra ügetünk, a szintiszőnyeg enyhén megemel, és mi fenn forgunk és forgunk méterekkel a fülledt földszint felett. Szifon lelkesen követ, rajta nem mutatható ki a dobzenei hatás, neki legfontosabb a füvön élményfutás, gazdikergetés, és hogy a többi fesztiválkutya csinál-e valami csatlakozásra érdemeset. Gyere, Szifon, a táncteret balról kerüljük, ülve, állva hallgatók közt jussunk a telephelyünkre! A hangszóróktól távolabb nem bomlunk bele a hipnotikus nótába, egy kis privát tér a fülnek frankó. Élvezi Szifon a a helyzetet, csóvál és körbe kerül, de nem a klikk és katt hangokra, meg a táncolókra, inkább a szagokra forog a feje. A nagy fűrétre kutyákkal gazdik telepednek. Na, nem sokan. Öt-hat ilyen, meg olyan méretű eb labdát és egymást jó arányban kerget. Két kört Szifonnal, hármat nélküle, egy negyedikben ketten indulunk sörért. Milyen jó ez a nyáreleje, Szívem! Nincs kutyameleg, várostömeg, csak a faillatú szabadság és a sörszag, amibe kedvünkre keveredhetünk.
Szifon fesztiválbarát, foglaljuk össze mosolyogva, jövőre hárman ugyanitt. Drágám, még egy sört meginnék gyorsan és aztán mehetünk, mert éjjel a techno is hangosabb, az ember ittasabb, a kutya füle pedig mindannyiunkénál élesebb.

– – –
It is about a techno music festival called Alkototabor, organized near lake Balaton. Rural atmosphere, farm feeling with horses, goats, beers in the barn, friends, Szifon and above all: proper minimal music.

Lakásmozgató

Mozgatni kell Szifont, mozgatni. Rohanjon, legyen túl fáradt. Akkor nem lesz gond. Úgy marad, fárasztva, a kanapén.
A kutya bent a lakásban, persze, hogy nem mozog, ingerszegény nélkülünk a környezet, hiába szép a kilátás, meg felvillanyozó a nyolc per negyvenhét berendezésileg. Kanapézik és vár, pózt vált, hallgatózik. Ha nyílik a liftajtó, kiszagol, hátha velünk telítődik meg a szűk közfolyosó; és visszadől, ha nem, és vár tovább a párnán. Vagy unalomból alszik.
Egyszer csak Virág kiszáll a liftből, rácsos ajtón át kerül a köztes szagösvénybe, majd a Szifon ugrabugrálásától forgalmas lakáselőtérbe. És hát onnantól ő nem szabadul. Nem is akar, nyilván, az eb emberkisajátító szeretetétől elfordulni, hiszen az egyszerre feltöltő, őszinte, ösztönös és heves, a gazdi burokba kerül és mindent hátrahagy. Ami addig volt, aznap, ajtón kívül marad.
A kutya szeretetből és játékból áll. Plüsspatkánnyal, IKEÁ-s egérrel, gumifánkkal, mire megjövök, rég végeztek, ott hever előttem mindegyik a nagyszoba padlón. Szifon nekem is mennyire megörül, egész teste csóválódik, szájában épp sárga tüskés labda, kétszer megforgatja és elém ejti, hogy akkor én most már kabátostul, táskástul neki legyek otthon, mert ő ezt az értékes labdát csakis annak adja, akit szeret.
Vetkőzöm, a kutyakincsbe jót rúgok, Szifon érte penderül, rág rajta, visszakerül hozzám, közben gyors puszi Virágnak, egy újabb lendítés, újabb fognyom, a színhely újra, végre a mindenre megfelelő kanapé.
Szifon kimozgatása a cél. A gazdi lóbál, húzgál, dobál, szalad, kutyásokkal táplál furcsa kapcsolatokat. Egy-két „mi újság”-mondat mellé tíz perc mosolygásba olvadt bámulás dukál a haverállatoknak. Egymást ugratják-harapják, kergetik, néha felnevetünk. A játéknak és a játszóknak is több fajtája létezik.
A késő esti sétát, ha letudjuk, mind abbahagyjuk a perpeetum-mozgást: jöhet a várva-várt kanapé-lenyugvás. Őkelme karunkba elalszik, mi is egymás kezében nyugszunk el, mert tudjuk, mozgatni kell Szifont és ahhoz megújuló energia kell dögivel.

– – –
It’s about playing in the apartment right after arriving home from work.

 

 

Hangolódó

Zenére tanítjuk Szifont. Halkan és hangosan, lassú és gyors muzsikákra. Amiket szeretünk, amik nélkül ellazulni sem érdemes. A zenéink nélkül hétvége nincs. Ha nem is kapcsoljuk be a hangszórót, velünk mozdulnak, meghatároznak minket, a hangszínünket alakítják, amikor egymáshoz beszélünk, a kanapén olvasásunkat, a kutyasétát szépítik vagy azt, ahogy az ablakból látjuk besötétedni Pestet a Hármashatárhegy előtt.
Szifon hallgatja a zenét, egy modern klasszikust. Keresi a hangok eredőjét, fejingatva  pontosítja a kiindulási helyet, és próbál kapcsolatot találni hang és forrása között. Nem tudjuk, szereti-e a zenéket, amiket mi. Nem tudjuk, hallja-e a dallamokat, a kompozíciót, megkülönbözteti-e a refrént a verzétől. Felismeri-e a hegedűt, kihallja-e a zongorát a hangszerek közül. Azt tudjuk biztosan: mindent elfogad, amit hallgatunk, hiszen ha együtt vagyunk, mi és ő, az számára olyan nagyszerű hármashangzat, ahol nincs helyük fals szólamoknak.
Zene: Simple Song #3 Youth La giovinezza

– – –
“When the researchers played heavy metal music the dogs became quite agitated and began barking. Listening to popular music, or human conversation, did not produce behaviors that were noticeably different from having no sound at all. Classical music, on the other hand, seemed to have a calming effect on the dogs.” – Wikipedia
Music: Simple Song #3 Youth La giovinezza

Sétaálom

Abban az álomban egy bárban ültem, hegedűn játszott valaki. Nem tudtam inni a rumom, bámultam magam elé, talán motyogtam is, hogy jesszus, ezek az én szép hangjaim. Ha hegedűn tudnék, pontosan azokat a hangokat húznám, azokat a dallamokat írnám le egymás után, azok a szólamok járnának a poharat szorító ujjaimban.
A hegedű most szinte hangtalanul szólt, a művész arca átalakult, valósággal küzdött a hangszerrel. Azokat a hangokat kereste, amik a hegedű legmélyén várnak. A képernyőn piros háttéren sárga felirat villant, egy cím a nevemmel.
Az én számom szólt a vonó alól.
Azonnal hívtalak, hogy gyere, tőlem játszik itt valaki egy hihetetlen interpretációt, meg hogy nem is tudom, mikor írtam, nem emlékszem, egyszerűen azt érzem: az enyém.
Az egész este valahogy belőlem rezgett, tágult, és nem értettem, de egy rumos, izzasztó, félelmes izgalom volt, az az álom. Vártam a 6 órát, hogy elkezdődjön a nap, te felkelj és én felkelhessek, és közben ne felejtsek el egy hangot se, hogy neked elmesélhessem.
A kutyaséta alatt fogom elmondani, miközben Szifon majd a labdáját kéri és előveszed a kedvenc pirosat, és eldobod már-már hangtalanul, és ő úgy szalad érte, és veszi a szájába, hozza elénk és ejti a földre, hogy közben valahogy érzi, tudja: a labda az övé, mindig is az volt.

– – –
It’s about a vision that Zsolt dreamed the other night and revealed during our daily dog walk.

Szőrvíz

Szifont öntözik zuhanyvízzel, kutyakozmetikai biosampont mosnak rá és róla. Néz rám, a szemeiben vége a világnak menten, én is érzem, hogy minden menthetetlen, de aztán erőt merítve, megnyugtatásul szólok: ez csak víz, meg sampon, nem csíp, nem szárít, és hogy: biologikus. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy érti, de a szavaktól nekem jobb és tőlem meg neki. Szifon tehát tűrve ázik, a fekete szőr körbelógja, ördögi busó fejéből domborodik két világvégi barna szemgömb, szakálla fémlavórba hulló vízesés, és az arca? Atyavilág, te kutya, nem neked kell félned a víztől, a víz tart tőled a lefolyóba! Na gyere, vizezz össze, száradjon rajtam ez a biomosás, embereld meg magad, mert hamarosan jön a hajszárítás, amit meg szeretsz, a hangjára nyugszunk este el, nem igaz? Ilyen emberi ez a kutyavilág.

– – –
It is about grooming and shampooing.

Találkozás…

szifonov-blog_10
(Virág bejegyzése)

…egy másik kutyával és gazdijával a telepen:
– Szia, fiú, lány?
– Fiú.
– Juj, akkor inkább nem, az enyém fiú. Gyere, Jack, menjünk!

…egy másik kutyával és gazdijával a telepen:
– Szia, fiú, lány?
– Fiú.
– Juj, akkor inkább nem, az enyém lány. Gyere, Kloé, menjünk!

…egy lánnyal a buszon:
– Micsoda fej, megzabálom. Hogy hívják?
– Szifon.
– TESSÉK?
– Szifon.
– Muhahahha hihihi nyííha. Ne hara-muhhahah-nyihhhaha-víhaa-gudj, bocsánat.
– Semmi baj.
(vadul pötyög a whatsappon)

…egy másik kutyával és gazdijával a telepen:
– Jaj, de édes, ez keverék?
– Szia. Nem. Griffon.
– Tessék?
– Griffon.
– Ja, hogy ez igazából ilyen? Hahaha.

…két idősebb nénivel a telepen:
– Ezt nézd, Gizikém, láttál már ilyet? Hehehe. Mi a neve?
– Szifon.
– Tessék? Szi-fooon? Gizikém, hallod, mik vannak?

…a tudálékos hölggyel:
– Meg kell ám dicsérni, ha kakil, tessék megdicsérni!

…egy másik kutyával és gazdijával a belvárosban:
– Jaj, de vicces, ezt nézd, itt jön Csubi. Ez milyen fajta?
– Griffon.
– Tessék?
– Griffon.
– Hogy micsoda?
– Griffon.
– Még sosem hallottam.
– Ühüm…

…egy kalapos, morgós öreg úrral:
– Mi ez a kutya, keverék?
– Nem. Griffon.
– Nem keverék?
– Nem. Belga griffon.
– És hogy híják?
– Szifon.
– Micsoda?
– Szifon. Szifon, a griffon.
– És miért így hívják?

…a kávéház ajtajában:
– Szia, bejöhetünk kutyával?
– Persze, gyertek csak! Csak nem egy griffon?
– HONNAN TUDOD?
– Kutyakozmetikus voltam.
– Á!

…a nagybácsival, Lacival:
– Üdvözöllek, Szifon a házban. Ezt a barom nevet Zsolti adta neked, ugye?

…az egyik költővel:
– Tetszik. Tetszik ez a Szifon név.
(3 kutyáját így hívják: Dinnye. Gyömbér. Szerda.)

…anyukával:
– És mi lesz a neve?
– Szifon.
– SZI-FÍÍÍÍ!

…az egyik kolléganővel:
– Na, és hogy van a kiskutya, a… várj csak, mindjárt mondom, mi, ne segíts, ne segíts: sz-sz-sz SZATYOR?

…egy hölggyel és kutyájával a telepen:
– De édes, hogy hívják?
– Jó napot! Szifon.
– Szifon? Így hívják?
– Igen.
– SZEGÉNY KUTYA.

…egy hölggyel és barátnőjével a telepen:
– Nézd, nézd, Éva, ez az, ő az, akiről meséltem, az evok-kutya. Mindig is ilyet akartam.
(vizslával volt)

…a másik kolléganővel:
– Na, és hogy hívják?
– Szifon.
– Szi-fooon? Hahha, hát ez baromi vicces, nagyon jó. És miért így?
– Mert ő egy griffon.
– (… néz)
– Szifon, a griffon.
– (… néz)
– Rímel.
– (… néz)
– Szerintünk.

…a barátnővel, Dórival:
– Szifon? Haha. Ez a név azért is jó, mert hívhatjátok Sci-finek.

…a géphangú gégemetszett bácsival a körúton:
– Ez pu-li?
– Nem. Griffon.
– Mi-cso-da?
– Griffon.
– Ez-egy-pu-li.

…a vonatra várakozó öreg úrral Kismaroson egy shiba inu társaságában:
– Nézd mán, anyus, az egy róka.
– Rókahol?
– Ott, a fekete keverék mellett. Ez egy róka. Anyus. Ez egy róka. Egészen biztos, hogy ez egy róka, há látom. Róka az.

…a telepen egy tinivel:
– Jaj, de helyes, törpe schnautzer?
– Nem. Griffon.
– Micsoda?
– Griffon.
– Nem hallottam még soha. Olyan, mint egy puli.

…a fura lánnyal a telepen:
– Nem szoktad megdicsérni, ha kakil? Én még egy éves kora után is megdicsértem.

…középkörú párral és kutyájukkal a telepen:
– Már találkoztunk, hogy is hívják?
– Szifon.
– Igen. Tudtam, hogy valami szóda. Azért jó, hogy nem szódáztam le, ugye?

…a másik költővel:
– Ó, és boldog új évet kívánok a… mi is a neve, Pemzli?
– Igen.
– Na, eltaláltam, így hívják?
– Igen.

…a buszon egy hölggyel:
– Szia, nahát, de ritkán látni griffont!
– Szia. Kutyakozmetikus vagy?

– – –
It is about random encounters  and street chit chats about our devil looking dog and his strange name.

Bolyhharapó

Kilépünk a koratavaszi parkba, lecipzárazom a kék kabátot a fekete alatt, és hangosan szólok, hogy futás, Szifon. Dobom utána a teniszlabdát és te felszisszensz, hogy ne a fejére, de aztán kacagunk együtt, mert jó íve volt, épp nem találtam a kölköt el. A páskomligeti dombon jól megakadnak a napsugarak, a füvet növesztő fény márciusihoz képest remek, egyértelműen fotózáshoz, nevetéshez, játékhoz való. Szifon üget vissza, kilóg a szájából le a labda, mert valahogy sikerült beleakasztania a fogát a narancssárga bolyhba. Most fotózd, drágám, mindent beleadva rohan az ebadta, pláne milyen jó kontraszt a kutya közepén a narancs teniszlabda, és ilyen rohanós felvétel róla még nincsen, hohó! Na, várj, most kergetem, arról is csinálj, kérlek, kettőt, aztán add ide a gépet, és hajolj le hozzá a fűbe, úgy, guggolj mellé, frankó, elfáradt a teniszlabda-hurcolásban. Jó lesz, jó lesz! Szifon, Virág, gyertek, sétáljunk tovább!

A fotó, a séta, a nevetés is remekül sikerült a páskomligeti oldalfényben, konstatáljuk délután a képernyő előtt. Azt mondod, a kutya feje kábé két labdányi? Na igen, bólogatok a képeket méricskélve. Majd legközelebb kisebbel dobálunk vagy veszünk egy olyat, ami méretben, színben, gumírozásban is megfelelően kiskutyaszájba rakható.

– – –
It is about throwing the neon tennis ball in the nearest meadow. Big bite for a small black devil. Finally real spring.

Panelportya


Séta panelközben. Nahát, fogalmunk sem volt róla, mekkora parkot szereztünk a lakáshoz látatlanban. Lekötött minket a másfél szoba állapota, méricskéléssel egybekötött el- és beleképzelés. A beépített szekrény a falhoz jön, amoda Szifon, erre meg a kanapéról nézhető filmvetítéshez fúrandó polc. A kábelezést kitalálom. Az ablakhoz, ami a panelparkra néz, mehet a dolgozóasztal a dolgozandókkal, majd a monitorból szépen kibámulunk a kertesháztetőkre, a csendéletre nyugvó naphoz pedig klasszikus zenét keverünk.

Az első séta, drágám! Ez a park patent. Elengedhetjük a kutyát, nincs autó-, csak kutyaforgalom, a panelpincsik közt megtanulunk szlalomozni. Vannak nagytestűk, mondod, szabadon. És a mérgezett szendvicsek, valamint az emberi tevékenység nyomaiként értelmezendő rothadt krumplik és a kiöntött maradékleves a szomszéd ház tövében. Ó, drágám, milyen jó tanulópálya ez! Gyere csak, Szifon! Látod, jön. A többi meg majd alakul.

Nézel rám és Szifonra, ő csóvál, én bólintok. A kutyaiskola, teszem hozzá igyekezve, persze, nagyon jó ötlet.

– – –
It turned out that there was a huge park around and in between the block of flats.
U-N-L-E-A-S-H.
Careful. Old lady here. Watch out. Garbage there. Gee. Big dog from the north.

Panelpöpec

Fölfedezzük az új lakást, impozáns, másfél szoba panelkőbe vésve, földtől nyolc szint különbséggel, méterben még több. Az ajtókódot megörököljük, kulcs a kezünkben. Szifon első liftélménye, a gazdi menjen mindig előre és elsőnek szálljon, véletlenül se maradjon harapós dög, veszélyes néni az ajtó előtt vagy simogatni hajlamos gyereksereg.

Jól van, megússzuk elsőre, jöhet az üresre festett lakótér. A megfelelően kompakt enteriőr kialakításában, milyen remek, nekünk szinte dolgunk se lesz, merthogy Szifon szagról szagra kiméri a labda által begurulható padlószéleket s a közteket, kutyalépésszámra bontva. Tehát, ha oda teszik a kanapét és Zsolt onnan hajítja, az ajtón át a majdani vizes tál előtt épp kipattanhat úgy, hogy Virágot ne zavarja a kutyakajaöntésben. Jó lesz, jó lesz, maradhat, maradhatunk. A bútorok előtti héten azért még üljünk le a földre, igen, ide és nézzük át újra egyszer, mi van, ha a konyhából visszafelé gurul a labda, a kanapé nem lesz-e mégis útban vagy olyankor a babzsákba dobjátok és én belevetődjek nekifutásból? Sok mindent ki kell találni még. Ahová most fekszem, jöhet a szőnyeg, okés?

– – –
It is about: moving, defining areas for napping, playing, placing food bowls and storing treats. Other things can wait.

Kartonozó

szifon_koltozik

Dobozokká alakul a hársfai lak, hordjuk haza a kartonokat, számoljuk ki a könyvek térfogatát, osztjuk be nehézségi rendben, néhány vaskos próza mellé könnyű, levegős verstöltősúly, hogy a költöztetők ne szakítsák meg majd magukat, ha lapra szerelve szállítanak bútorokat papíralapú kortárs költőkkel.
A meleg, kötött ruhák, kérded, amiket hordunk a hurcolkodás előtti kutyahidegben, majd a könyvespolcon kötnek ki? Vagy dobozból eszünk, iszunk s lesz precíz kartonruhaleltár?
Ó, drágám, ha gardrób híján csinos életünk halmokban hever majd, és használatlan ruháink is a térre kihordtuk, hogy megússzunk néhány tömött csomagot, jusson eszedbe a vers a mindig nyitható dobozból:

Öltözetem téliesítve,
de szemednek tavaszi a fénye.
Ha átölelsz, mire levetkőzöm végre,
mert ruhára olyankor nincs szükség,
a szobába köszönt
a kezedből áradó nyári meleg.
Csókunkból még az ősz is kiújulhat,
és elhiszem, hogy a pillanat időgép:
minden évszak jön s megy teveled,
s a szemed mindig áfonyakék.

Furcsa, dupla nehezítés hát, belefogni új helybe új kutyástul, költözni a szokatlanba, szokásos sarkainkat feladva. Szifon a Hársfában veszi fel jól bejáratottnak hitt falkaszokásainkat, mi pedig megtanulunk kutyául lenni. Cél szerint az új lakásban minden és mindenki helyére kerül.

– – –
It is about selling our goods and living among paper boxes full of books – that’s all we have. Giving up old habits, leaving familiar corners and smells behind, preparing for new. 

Kerti kötődő

A kiskert vörös térkövekkel rakva, két pad egymással szemben, két kicsi fa és burjánzó dísznövény-csendélet. Ez a tér áll készen miránk, míg a kölök utcára nem mehet, immunrendszerét az oltás felspilázza. Egy hét itt körbe-körbe, keresztbe, kasul, nem bezárva, inkább csak: biztonságosan szoktatva. Ki az ajtón nyílik hát az új világ. Virág egyik végén, a másikba én állok, Szifon tőlem nyargal oda, tőle vissza, olykor cselezünk. Minden a kötődésről szól: ahogy a kövek az utat kiadják, a növények telenyílják a járdaközi földháromszögeket, a földszinti lakás az életterünket. Mi közös kutyakapcsolatunkat kötjük meg épp.

Fut oda hozzád, dobod a labdát, hozd vissza, kiáltod, hozzad, Szifon! Élvezi, látszik, de hiszen pöttöm még, ekkora tér neki a világ, s annak nagy része mi ketten vagyunk. Gyere csak, hívom és nyargal Szifon, ül, tessék, jutalomfalat. Szifon, gyere, hívod a kiskert másik végén, rohan, ül, jutalomfalat. Mire az iskolában először kérik, s neve lesz annak, amit a kiskertben szívből művelünk, nekünk már remekül megy a kötődő futás.

– – –
This is about exploring our indoor garden by running back and forth. This was the safest zone till he got the necessary vaccination. We called him on his name from random corners of the garden and gave him treats. He ran like a rabbit and was happy as a clam to find us. Here and there.

Kanapéz

A kanapén Szifon Virág kezében. Ki alszik jobban a szemhéjakban, próbálom kitalálni. A kutya fekve futása vagy Virág kandikáló lába árulkodóbb? Ezek az első napok. Próbasimulások, bújások, puha pózok. Felvenni egymás alakját, megtartani a csendet. A szokások később foganatosodnak.
Mi feküdtünk előbb a kanapén így. Árulkodó lábam Virágéhoz fontam. Megpróbálok hát most is odaférni. Szifon elénk terül, alszik tovább. Meleg lesz a Hársfa utcában, a gázkonvektor minden erejével csatlakozni akar. Fellebbentjük a takarót, bele fújjon. Sajátítjuk el a hárman fekvés logikus mozdulatait.

– – –
It is about our first nap together as a pack on the safe, warm sofa in a winter afternoon.

Hársfás

Az ajtón be, egyszerre felolvadás, pazar, kioldó pillanat. Ahogy ér be a picur Szifon az ajtón, mindig odavalóként, veleszületett pestiként a Hársfa utcai ajtó mögötti térbe, a hetedik kerületi fák alá. Szifon az albérletben, követjük nagy kíváncsian, első sutázások a konyhakövön. Első nevetések és nyakba ölelések a nagyszoba vörösbarna laminált padlóján. Momentumok a mindenféle elsőségekről, le nem vakarható mosolyunkról, önfeledt lélegzetvisszafojtásról. Fotók a közös tér felmagasztalásáról, együtt lehetőségeink ösztönműködéséről. Szifon első lépéseibe ülünk mi, ahogy ő talpunk nyomába huppan. Első nap a Hársfa utcában, új lélegzetvételek hármas csendben.

– – –
It is about how we conquered and shared our mutual space.

Otthonság

2_blog_dsc_00053_blog

Utazik velünk, jön Szifon a hátsó ülésen, Pest felé autózunk, távolodóban a két fekete, egy barna kölökkutya, méla apjuk és a szürke anya. Szifon hátrakémlel, ágaskodik, néz mögénk. Aztán Virág ölébe nyugszik és akkor, azt hiszem, akkor először fontosak leszünk neki.

Milyen fontosság ez, persze, egy meleg ágy Virág karjai közt, egy duruzsló kék autó, megfogalmazhatatlanul terjedő kedvesség, kutyanyelvre forgatható szeretet.

Megyünk vele Pestre, Szifonnal Virág, én vezetek.

– – –
It is about how we took him home and suddenly how “important” we felt ourselves.

Első téblábak

 

1_blog_dsc_0037

Téblábolunk a télben, a fészer mellett, Virág, meg én. Nézünk egymásra, fújjuk a hideget a sálba, markoljuk zsebből a kesztyűbe. A fűbe vegyülve kiskutyák, három fekete, egy barna, meg a szürke hátú, malacfülű anya. Apjuk nagyszőrű mamlasz, forog körbe velük, míg az egyik virágágyásba akad, másik lelógó bokorágba harap vagy elnyal, s a legfeketébb fekete előttünk lehuppan, forgása épp abbamarad.

Egyszerre mosolyba sűrűsödik minden a januári kertben, tömör pillanat, felismerés. Virág a fülem mellett levegőbe szuszog: ő lesz, mutatja, ott a kis göndör gömböc, a mi falatnyi kutyánk!

Bámuljuk – a fészernél fázva – a füvön feketedő, kölkösen kucorgó szőrmegolyót. Visszapislog, oda nézz! Pamutbojt fül, szénkavics orr ki se látszik, nevetünk és számolgatjuk: szőröstül-bőröstül, lábastul alig hét és fél fűcsomónyi magas.

Atyavilág, Szifon, a griffon (hát így hívjuk majd, ha felkerül hozzánk Újpalotára) felénk ugrál, térdünkre nyúl, kezünkhöz ér. Szemében gomb a tél, mint kályhában a szénparázs, felizzik, és mindez csak pár pillanatvarázs a két futás közti lassú télben. Aztán minden vissza, hajsza apával újra.

Az ismerkedés néhány szagmintás rohampillanat, nem több, de ajj, hogy félünk, ha tíz szőrszál különbség van vagy annyi sincs Szifon és a másik két fekete közt, megismerjük-e újra, mikor eljövünk érte és elvisszük legközelebb?

Dehát majd odafut hozzánk, az ám, felnyúl a térdünkre, ujjunkhoz ér, és nem lesz fűcsomókkal magasabb és nem látszik ki a füle, hát persze, hogy nyilván megismerjük majd és őt visszük haza, Szifont, a griffont, a fészer elől.

– – –
It is about how we first met our dog and figured out his name: Szifon.