Börzsönyi kaland

Ehhez a bejegyzéshez kivételesen nem írtunk szöveget, mert időnk, erőnk elfogyott a hétvégén és azóta pótlóban van. De akaratlanul is segítségünkre sietett egy kedves rajongónk, aki a képekre az alábbi üzenetet küldte. Köszönjük az örökmozgó és mindig fiatalos Mártikának! Íme:
” Szifon az első képen teljesen Ferenc-József .)))))
Az utolsó kép pedig egy hunyor… az a virág neve…
puszik
éppen vissza 22 kilométer sétából .)))))”

***
Due to lack of time and energy we did not manage to write text to complete the photos. But accidentally one of our dear friend lent a helping hand by sending us a message regarding the photos. This must be the body text then, what else? God bless our young, energy bomb Mártika. Here she goes:
“On the first photo Szifon looks exactly like Franz Joseph.)))))
And on the last photo there is a hunyor… that’s the name of that flower….
kisses
on my way back from the 22 km long walking.)))))”


Virág nélküli erdő

És akkor nekivágtunk
a hegynek, és mentünk
rá felfelé,
én és Szifon,
meg a barátaink.
Jöttek a fák, a bokrok,
szúrós vadrózsák
töviskapaszkodásai,
mohás zöld kövek,
kidőlt, szétváló
faszélek,
és az a földszag,
amiben élet forog.
És virágot keresve mentünk,
de nem leltünk virágokat.
Fent a hegytetőn
szél készült, felhők
rotyogtak, szédítő záporba
sűrűsödött az ég.
És virág híján
saját kabátunk szirmaiba
tekertük magunkat,
és néztünk a lefolyó
vízbe rendületlenül.
A víz végén
elhajtottuk a köpenyeket,
és újra kerestünk, és újra
hasztalan.
Tetőről tetőre,
bokorról bokorra,
napról másik napra.
Újabb, szédítő záporok,
újabb sötétzöld esték.
És aztán
egy rókaanya szaladt
át a hegyen egy lankás
tisztás felé,
és mi a soron
következő eső
végeztével
követni kezdtük
azt a rókaanyát.
És kijutottunk
egy kőlepte, napmarta
tisztásra, és ott nyíló
virágokat láttunk,
ezret, pirosat, sárgát,
fehéreket.
És tudtuk már, hogy
a virágok lankás,
kőlepte, napmarta
tisztásokra nyílnak,
és útunkat siker
koronázta.
Jöttünk le a hegyről,
magunk mögé
hagytunk bokrokat,
fákat, földszagot.
És én nem mondtam el
a barátoknak, de
a virágos lankát
magammal hoztam,
lopva esőkabátba gyűrtem,
szirmokba takartam,
ki ne száradjon,
meg ne sérüljön.
Nehéz volt a kabát
a lankával együtt,
de én vittem rendületlen.
Otthon majd vihart
szerzek hozzá,
földdel gondozom,
fényben fürdetem.

Egy ideje virágokkal
élek. A nyolcadik
emeleti panelablakról
fut le a csudaszép lanka,
délután háromtól mindig éri a nap,
a kádból friss vizet
heti egyszer eresztek neki.
Egy alkalommal
mintha egy rókát
láttam volna
iszkolni a lanka
alján, a szúrós
parki bokrok, és
a hosszú törzsű
nyárfák alatt.
Talán egymás szemébe
néztünk, nem tudom.
Álmomban vörös,
sűrű bundámat
a napfény szárazra
szikkasztja
a rotyogó,
friss zápor
után.