Naplenyár

Míg a srácok nyaralni vannak, én itt a naplementei fák alatt jól ellabdázgatok… Puszi!

***
While my humans are having fun on the blue sea shore, I’m playing with my ball on MY green territory. All good.

Fesztivál márciusban


A szigeten, (“A” Szigeten) fesztivál híján félelmetes akadályokon vetődünk által, nagy piros padon pózolunk, kis piros labdát űzünk farkasmódra és a legvégén érzelgősen odabújunk Zsolthoz, mert jó a szaga.

***
We visited the area of the Sziget Festival and had some fun with the barrier we flew over,  the big red bank we sat on still for a minute, with the little red ball we h(a)unted down. Finally we cuddled Zsolt because he smelled so good.
– – –

 

Hóhahó

A hóban száguldani, ugrani, ásni igazán menő. A hó önmagában remek, a beleforgatott labda viszont a fogaknak hideg, tartózkodjunk a szájba vételétől. A havat a labdáról lehetetlen leverni manccsal, de nyelvünkön – ha mégis szájba bevennénk – leolvadhat róla, és újra minden ok. A hóban álldogálásnak semmi értelme, javasolt helyette – ha a játék abbamarad – a gyors hazamenés, és egy finom, száraz vacsora.

***
Snow is cool. Digging in the snow is even more cool. However the iced ball is way too cool for the teeth. Okay. Enough of the minus. Rushing back home and staying on the comfy warm sofa is the coolest ever. Carry on ruling the (inside) world at room temperature!
– – –

 

Újratöltő


Az utolsó óra
szoros ölelése,
az első korty pezsgő
szénsavsistergése
és a kanapé
mögött felbukkanó
fénypászma
a kutyában nem idéz
szilveszterpillanatot.
Igaz, mi sem
habzunk az italban,
félrevonulós éjjeleken
vagyunk túl, az évet
döngöljük bele
magunkba,
elmúlt, sűrű köd
időszakot.
Hatni kezdenek
a percek,
lassan felforognak
a pillanatok,
félremegy
az újratöltés,
ránevetjük
magunkat
a sötétlő,
téli éjfélre,
felkapcsolódnak
a bennünk szunnyadó
villanyok.

És akkor most
a jövő,
drágáim!
Pezsgőkortyaink
kiolvasztanak,
felszusszanunk:
a csók elszánt és hatásos.
Átrajzunk éjfél utánra,
Szifon vakkant,
ölelünk rajta egyet,
rátáncolunk
vele a kanapéra,
feltekerjük magunkban
a zenét,
várjuk, hogy
beterítsen
a hangos
jövendő.
A kutya
újabb játékot
hoz, én megint
melléöntöm
a Törleyt.

(A fekvő képen Zsolt elemlámpával próbál rávilágítani a koromfekete Szifonra.)

***
HAPPY NEW YEAR EVERYDOGY!
(On the landscape photo Zsolt is trying hard to make the blackest black Szifon look visible with the help of a torch.)

– – –

 

Szobadobó

Nyúlik a kutya,
nyílik a szája,
levegőben
a szétrágott
narancssárga
labda.
Röppálya végén
kapás, szusszanás,
fújtató sóhajok.
Az esti lakásfallabda
a falkaösszetartozás
érzését adja,
a kanapélihegés
pedig a jól
megérdemelt
csapatpihenés
velejárója.
Néha persze
nehéz eldönteni,
ki fárad a végére
jobban ki.

***
In-house squash competition during the winter season: Szifon versus owners.

– – –

 

Ködkettő

Ködbe szürkülő szoba kiáltással,
színes kutyajátékok rajtam és a szőnyegen.
Ketten múlunk és keletkezünk
napról napra, ketten kutyuljuk
az időt: a fekete kutya, meg a rövidszőrű én.
Párunk, a falka oszlopos tagja,
Virág Amszterdamba
lógott egy szépen befotózott KLM-géppel
– pár különnap északnak és aztán jócskán balra.
Tenger- és folyópartra vetett halként
mi meg szőnyegen összegzünk gumikacsát,
zöld fánkot és lerágható lábú plüss patkány
lábakat. Barnák és szürkék, mint az ég és alatta a park,
vagy a parketta pólómra jutó retúrfénye,
visszatükröző ködmön az ablaküveg messzebbi oldalán.
A szoba végülis nem változott. Szifon vakkant a nyíló liftre,
Virágot hiszi bele a hangba, én csendre intem, hogy nem ő,
nem az illata, és a kulcs sem az övé, ami a szomszéd ajtót nyitja.
Így vagy úgy vagyunk tehát csonka falkarendben, várjuk az időből
át nem türemlő, őszsárga napsütést, vagy valami határozott
színezését a szürkeárny világnak.
Remélünk itt a szobaszőnyeges, bamba gumimozdulásban.

***
One less again. So, on a fog-gray Sunday afternoon we have to play all the colorful rubber animals and more… spending time while we’re alone.
– – –

Ligeti vershármas


A délutánba függő felhőkép
alatt fűre fekszünk hárman,
Virág, Szifon, meg én.
Költészeti teljszabadságunkat
jól leképező városligeti
fák szélvitorlái
felénk feszülnek.
A felhők erővel haladnak
felettünk, bármelyik
percben előállhatnak
az esővel.
Erejük egyelőre
a magasban marad.
Ketten helyezkedünk
költőien a pokrócon,
miközben a fűre
hemperedő kutya
lesz maga a vers.
Nagyon mosolygunk
Szifonon, aki
versként jár-kel,
fekszik és dől
körülöttünk.
Kedvünk támad
feküdni és dőlni,
hogy együtt éljünk
a verssel, dehát
nevetésünkben
okos költészettel
gyorsan rájövünk:
csak a kétsoros
cím lehetünk.

A címmel a vers
teljes lesz.
Nagyon mosolyog
Szifon ránk vissza.
Hogy tudjuk
mi hárman,
hogy a vers végén
nem fog majd esni,
hanem szépen
egy új kezdődik,
ami már
az erdőt
rímeli.

***

It’s about our Saturday afternoon in the city park. Szifon is the poem, we are the title in two lines.

– – –

Szaltón szálló


Szifon ül a fűben, haja égnek, fülei felém, két fényvisszaverő karika szeme labdaszorító kezemet lesi. Ezt nézd, trükközöm előtte lelkesen, csuklóforgatással: fel-le, légkörzés, lóbálás, kutyafeszültség-keltés, rugós rámozdulás. Repül a labda, repül Szifon, minden izma égnek áll, minden szőr- és idegszála felfeszül. Égbe csavarodás, anitgravitációs vetődés, kurta kriksz-kraksz, célalakzat. Megvan! A labdafogó-akrobata leér, kifúj. Rág kettő birtoklósat rajta, a fejével lendít, s elénk löki, hogy gyerünk, újra, mert ő még nincs ki, nem liheg, bizony bírja. Jöhet az újabb repülőrajt. Hajrá az égbe megint akkor, nevetünk rá, szóljon hát a légies nyomás utána!

***
Catching the ball in the air – being pro and ridiculous at the same time. Go for it, Szifon! Over to the moon and back!
– – –

Labdaugró

Szifon, ide figyelj már, neked minden program a labdáról szól? A séta közbeni szagkörút, fűre fekvés, tájszemle smafu? Futni csak simán? Ülni és lenni a hangulatnak? Hát nem. A zsebünkben megmoccanó labda surranó hangjával semmi sem konkurálhat. Persze, mi is rásegítünk, szó se róla, az arcunkra kiül a labdaeldobó grimasz, szemünkben kör alakú fények, hangunkban ismerősen gurgulázó hangszín. Aztán a kezünkbe kerül, összenézünk, vissza a kutyára, hajrá, hajítjuk, dobás utána.
Szifon fut, repül, felveszi a gumi sebességét, a beesési szög megvan, de túlrohan rajta, visszapenderül, végre a fogai közé veszi és büszkén galoppozik vissza, hogy lóbáljuk, dobjuk el újra, meg még annyiszor, ahányszor csak lehet.
Számtalan pörgés és pattanás végén félrelógó nyelvvel a fűbe dől, mellső lábain a piros zsákmánygömb pihen. Ösztön és élvezet közt félúton, kutyaagy és kutyatest egyetértésbe kerül. Mi értőn mosolygunk rá emberileg, és nincs szívünk megbontani ezt a fűben forgó, fontos ebegyensúlyt percekig.

***
Szifon is addicted to the red rubber ball. Or the green. Or the yellow tennis. 
– – –