Zamárdiban zihál

Ha már összehoztuk
a kék eget, 
és a sutyorgó víz is bezöldült,
aminek folyékonysága fergeteges, 
és kipróbáltuk, a hasunkig merülés klassz,
szóval akkor úgy döntöttünk,
maradhat vizes a tó és felette mi is nedvesen. 
Ezen nevettünk egy jót 
a nyírt füvön, dobtunk
a kutyának, és lihegve hozta vissza, 
és aztán adtunk vizet neki, 
mielőtt a tóba lefetyelt volna, mert, 
basszus, csak elfelejtettük
a Napot betenni
a víz alá, és a sok fénytől 
a kutyának jó melege 
lett. 

Szifon a fűben

Nekünk Aliga
a riviéra,
fekszünk a fűben,
süt ránk a májusi
Nap. A fű magas,
kedvünkre
hempergünk bele
a pitypang-ejtőernyőkbe,
forró pára izzaszt,
lóg a nyelvünk,
a leander alatt
van a leghűvösebb.
A képen kevés ember,
sok víz, egy vitorlás,
és két halászcsónak.
A napfénytől vajfehérré
simuló hullámokra
egy hattyút képzelünk.
Meg-megemeli
a szárnyait, lendületet vesz,
bámuljuk kiteljesedő,
erőteljesen hosszú alakját.

Egy méterre a hullámoktól,
mint egy vízfestményen,
siklik minden szép
össze azon a képen,
amit aznap estére
hazaviszünk,
ha a fűből lassacskán
kihemperedünk.