Szifonnal
a város,
fekete
a zöldön,
sások és fények.
Virág áll oda
árnyékolásnak,
fotoszintézis,
növények,
kutya a fánál,
késő nyár,
kora ősz,
sohasem késő
szeretni ezt a várost,
a végső sétát
újrakezdeni
újra meg újra,
szeretni kell
a napba nézni,
nevetni kell
és lenni
a parkban,
a kutyára Virág
árnyéka huppan,
de a napfény
valahogy mégis
az egész képre
rákerül,
sétálni kell,
ott lenni,
ahol a város
kinyújtja kései
szárnyát,
és az őszi padok
faülései tőlünk
megmelegednek.
Velünk a város,
mi a várossal
közepére szépen
kifeszülünk.