Semmi extra, csak egy kis szülinap

Zsolt szülinapján a kis család elvitte Szifont a Semmi Extra étterembe. Szifon nagyon jól érezte magát, viszonylag keveset ugatott, csak néha morgott rá egy-egy gyorsabban mozgó emberre. Javarészt azt leste, vajon hol lehet egy kis extra simogatást kiharcolni, ennek alátámasztására a kis családtól kissé távolabb, a folyosó közepén helyezkedett el, hogy biztosan találkozzon az új arcokkal. Amikor mindannyian megkapták a vacsorát, természetesen Szifon is megkapta jutalomcsontját, amit 5-8 percen belül elmajszolt.
A szülinap végén mindenkitől szépen elköszönt, felszállt Virág és Zsolt gazdikkal (humanoidok) a 9-es buszra, majd arról egy 7-esre, és szépen hazautaztak. Szifon akkor már eléggé elfáradt, így Virág ölében kuckózott be, a fejét pedig Zsolt karjára helyezte és talán néha fel is horkantott, de ezt a busz menetzaja miatt nem nagyon lehetett hallani.
Az este végén szokatlanul előresietve jelezte, hogy ő már bizony inkább a babzsákon terülne el, és reggel 6-ig jó lenne, ha nem is zavarnák a humanoidok. Ők természetesen örömest teljesítették is a kérést, csak halkan, szinte magukban kuncogtak egy csöppet…

Backgammon

Vasárnapi hamburgerezés a Semmi Extra és egy kis kertben. Három-négy játszma az új, vászon-óstáblán. Fények az ablakból, vörösesbarna asztal. Szifon szokás szerint nem látszik a képen. Kellemes délutáni döntetlen.
Szepónak szeretettel.

***
Backgammon
Sunday hamburger at “Nothing Special”. Three-four games running on our new canvas backgammon sheet designed and painted by Zsolt. Lights from the window panels, mahogany tables. Szifon is invisible – as usual. Cool afternoon, nothing special…
This post is dedicated to Szepó.