Haverság

A forró és vizes nyárban,
két labdaugrás közt elfáradva
sincs megállás, hiszen
azért vannak a jóbarátok,
hogy pihenésképp
velük némi szagot fogjon
a kutyája, lehessen
bandázni a bokrok alján,
frissen kaszált füvek szélén,
vagy épp hemperedni
bizonyos áthevült betonkaréjokon.
A forró és vizes nyár
meg úgyis forró és vizes,
azt minden lógó nyelvű
kutya tudja.

Zamárdiban zihál

Ha már összehoztuk
a kék eget, 
és a sutyorgó víz is bezöldült,
aminek folyékonysága fergeteges, 
és kipróbáltuk, a hasunkig merülés klassz,
szóval akkor úgy döntöttünk,
maradhat vizes a tó és felette mi is nedvesen. 
Ezen nevettünk egy jót 
a nyírt füvön, dobtunk
a kutyának, és lihegve hozta vissza, 
és aztán adtunk vizet neki, 
mielőtt a tóba lefetyelt volna, mert, 
basszus, csak elfelejtettük
a Napot betenni
a víz alá, és a sok fénytől 
a kutyának jó melege 
lett. 

Városfeszítő


Szifonnal
a város,
fekete
a zöldön,
sások és fények.
Virág áll oda
árnyékolásnak,
fotoszintézis,
növények,
kutya a fánál,
késő nyár,
kora ősz,
sohasem késő
szeretni ezt a várost,
a végső sétát
újrakezdeni
újra meg újra,
szeretni kell
a napba nézni,
nevetni kell
és lenni
a parkban,
a kutyára Virág
árnyéka huppan,
de a napfény
valahogy mégis
az egész képre
rákerül,
sétálni kell,
ott lenni,
ahol a város
kinyújtja kései
szárnyát,
és az őszi padok
faülései tőlünk
megmelegednek.
Velünk a város,
mi a várossal
közepére szépen
kifeszülünk.

Napszögek

Hétvégén reggel
a városban ébredni,
a fővő kávé előtti csendben
bemenni, mondom
Virágnak, lenni
a feltörő Napra
nőtt házak falai közt,
fűthető utcavonalakon
egyenesedni.
Induljunk neki,
mondom Virágnak,
és neki indulunk.
Vadászat nyitott
presszóajtókra,
kitett teraszokra,
utcaasztalokra:
a kávéból mézzel
egy korty eső előtt,
egy utána.
A Nap jön,
szépen felmelegít minket,
és az utcát.
Biztosra megy,
mint aki sokáig
számolt sugarat,
esési szöget.
Mi még egy cseppet
várunk,
majd továbbállunk,
a város lassan kinyílik,
s mi beleosonunk.