Zalai túra

Virágok nőnek a kezemből,
lassan folyó víz vagyok,
őrült lassan iszom az életet,
kint rekedt állatként fordulok
körbe, nézem a kezem,
a szemem kékjét zöld
moha lepi be,
elvakultan keresek
valamit.
Téged.
Magamat.
Kifejlett éjszaka
rohan felénk,
megtesszük, amit lehet,
esszük, amit kivittünk magunkkal,
az erdő egykedvűen figyel,
nem nevet, nem szól.
Madarakat küld ránk hajnalban,
hogy értsük, miért létezünk.
A felkelésünk legyen megnyugtatóan
lassú és megfontolt,
feküdjük ki az összes dallamot,
hagyjuk magunkon
átmenni a hangokat,
vegyük magunkra az időt.
Nem kereslek tovább.
Itt vagy.
Kinyílik a szemem.